2025. jan 06.

Januári céljaim

írta: Babi blogol
Januári céljaim

Pár napja kitettem a 2025-ös céljaimat nektek. Van azonban pár érdekes és fontos tapasztalatom ezzel kapcsolatban, amit szeretnék veletek megosztani. Az első az, ha nagyobb volumenű célotok van, azt érdemes apró részekre lebontani. Érdemes heti, havi vagy akár negyedévi célokat is kitűzni érdemes újra átgondolni mindent.

 Nekem például még az is sokat segít, hogy a hűtőre kirakom a céljaimat és épp ezért sokszor ránézek. De ami minden praktikusságon túl a legfontosabb az az, hogy el kell hinni, hogy ezek a célok meg fognak valósulni, mert képesek vagyunk megvalósítani őket.

Nos, nekem ezek lesznek a januári céljaim.

Ebben a hónapban végérvényesen eldöntöm, hogy melyik fogorvoshoz fogok járni. Már régóta böngészem a netet, és több szempont van, ami szerint dönteni fogok. Számomra nagyon fontos a kezelőorvos személye, a lokáció, hogy ne legyen túl messze, mert akkor hamarabb abbamarad a dolog a távolság miatt, nyilván az ár sem az utolsó, és persze ami még számomra az egyik, ha nem a legfontosabb, hogy úgy álljon hozzám, hogy nekem a legjobbat akarja.

Szintén ugyanez a dolog van a nőgyógyásszal kapcsolatban. Itt is a bizalom az egyik kulcsfontosságú dolog. Meg persze mivel magánba megyek nyilván itt is a távolság, az árfekvés is számít.

Minden nap meg akarom írni a naplómat. Annyira, de annyira imádok naplót írni, hogy azt el sem tudom mondani. Számomra borzasztóan fontos, hogy meg legyen írva, mégis az az igazság, hogy sokszor este fáradt vagy lusta vagyok és elmarad. Aztán meg rohadtul bűntudatom van. Szóval szintén januári cél, hogy minden nap a naplómba le legyenek jegyezve a napi gondolatok, történések.

Be akarom, pontosabban bevezetem a menedzser órát. Ha tudni szeretnétek, szívesen elmesélem, hogy mi ez. Nos, azt találtam ki, hogy minden héten bevezetek egy olyan órát, amikor egyedül, csendben leülök az íróasztalamhoz, és átgondolom a heti történéseket és megtervezem a jövő hetet. És itt inkább a praktikus dolgokat értsétek, nem az ilyen lelki eredetű dolgokat.

További célom, hogy a január szigorúan szárazon teljen.

Mostanában nagy szerelmem lett a lóverseny, ezzel is szeretnék kicsit foglalkozni szabadidőmben.

Ebben a hónapban el szeretnék olvasni 2 könyvet, plusz van egy félbehagyott könyvem, amit be szeretnék fejezni.

Ide a blogra heti 2 posztot szeretnék kirakni.

Minden reggel megtanulok egy angol szót.

És az utolsó célom, ami egyébként pont a pénzügyeket illeti, az az lenne, hogy ebben a hónapban , életemben először befektetek és veszek állampapírt.

Szólj hozzá