A minap merült fel bennem egy érdekes gondolatmenet.

Véletlenül vettem észre, hogy mekkora különbségeket mutatnak olykor az estéim.

Rólam tudni kell, hogy nagyon kevés kozmetikai cuccot használok.

Mégis, mivel már átléptem a harmincat, nyilván beindult egy öregedési folyamat. Emiatt már használok hidratáló krémeket esténként.

Pont ennek kapcsán tűnt fel, mennyire más érzetet ad, amikor egyik este szépen kenegetem magam, törődök magammal, kicsit befelé fordulok, és mennyire más az az este, amikor a feszültséget sörrel oldom fel.

Az egyik este finom illatú és bájos, a másik viszont gyáva, rohadt és sörszagú.

Iszonyatosan érdekes megélni, hogy mindkét véglet ugyanúgy én vagyok. Az önmagát kényeztetni tudó és a tipikus menekülő is itt lakik bennem.

Sajnos, azért be kell, hogy valljam, még mindig az utóbbi dominál jobban. Igyekszem tenni ellene, de most még itt tartok.

Sajnos még mindig inkább menekülök. Azonban legbelül a személyiségem azon része, ami igyekszik teljes mértékben elfogadni és megszeretni önmagát, egyre inkább erősödik. Próbálom táplálni a tüzet, és igyekszem nem kispórolni a munkát, de néha nagyon nehéz.

Naponta harcolok önmagammal.

És ez néha nagyon nem könnyű.