Tomboló nyári hőség van.

Nagyon hiányoztál, úgyhogy kijöttem ide hozzád.

Annyira örülnék, ha be tudnánk ülni egy ebédre vagy egy kávéra.

Jókat csacsognánk, ennénk, innánk, beszélgetnénk, hülyéskednénk.

Az biztos, hogy a csapolt sör mellé kikérnéd a rövidet is.

Kitárgyalnánk, hogy mennyire elromlott a világ és milyen idióták az emberek.

A számlát én fizetném ki mind a kettőnk részére.

És te szívélyesen megköszönnéd, hogy milyen rendes, hogy meghívtalak, igazán nem kellett volna.

Mire én mosolyognék egyet, hogy ne viccelj, örülök, hogy el tudtál jönni.

De nem egy étteremben vagy egy kávézóban találkozunk.

Nem is ruhát vásárolunk.

Nem csinálunk semmi ilyen anya-lánya programot.

Ha veled szeretnék lenni, csak ide tudok hozzád jönni látogatóba.

A sírodhoz!

Ha van egy kis időd, leülök most ide melléd.

Remélem itt vagy a közelben és hallasz.

Bízva bízom benne, hogy jó helyen vagy, de rosszabb napjaimon már nem hiszek a túlvilági létben és ilyenkor végtelen üresség és félelem fog el.

Nem tudom, hogy tényleg merre lehetsz most, de én pár szót intézek hozzád.

Eszméletlenül, baromira hiányzol.

Végtelenül hiányzol most nekem!

Annyira szeretnék neked mindent elmesélni, de nem is tudom, hogy hol kéne kezdenem.

Ez az egész évem egy rakás szar.

A melóban kiálhatatlanok velem és állandóan beszólogatnak, áthelyeztek egy másik telephelyre,  otthon is folyton csak a bajok vannak, Apa sincs túl jól….és minden olyan….kilátástalan…

Annyira szeretnélek most megölelni és kisírni magamat a válladon.

De te nem vagy már itt köztünk.

Egy másik világba költöztél.

Minket pedig itt hagytál.

A fiad jól van, családot alapított és szerintem boldog is.

Apa már nagyon fáradt, egyre jobban közelít feléd.

Nagyon sokat emlegetünk.

Szeretünk és nagyon hiányzol.

Nekem aztán hatványozottan.

Én nem alapítottam családot.

Nem tudom, hogy képes leszek-e rá valaha.

Nem tudok jól elköteleződni senki és semmi felé.

Nem akarlak vádolni, de ennek egy kicsit te is az oka vagy.

Nagyon súlyos sebeket ejtettél addig is, amíg éltél, és még nagyobbat okoztál akkor, amikor elmentél.

A korai hiányod beleivódott a személyiségembe és mindenféle torzulást okozott.

Van, aki jól felépül egy szülő halála után, de az nem én vagyok.

Én beleroppantam.

Én nem tudtam túllépni a halálodon, akármilyen régen is történt.

Most is két kézzel próbálom magamat felhúzni, mert rohadtul padlón vagyok.

De most még nem megy.

Van, aki próbál segíteni, de mégis teljesen egyedül érzem magam.

Régóta nem éreztem magam ilyen magányosnak, mint mostanában.

Bánt a világ és én is bántom magamat.

Haragszom magamra, amiért még mindig ennyire fáj a hiányod.

Biztosan csak el kéne fogadnom és túl kéne lépnem rajta.

De nem megy.

Annyira, de annyira erős a kötődésem hozzád, hogy képtelen vagyok rá.

Úgyhogy nem tudok mit tenni.

Azt mondják, a gödör legaljáról lehet a legjobban elrugaszkodni.

Most veszek egy mély levegőt, kifújom és elindulok haza.

És aztán elrugaszkodom.

Kicsit magam miatt, kicsit miattad is.

Tényleg nem tudom, hol lehetsz most, de bízom benne, hogyha a mi valóságunkból bármit is érzékelsz és látsz engem, akkor büszke leszel rám.

Mert a sarkamra állok.

Mert küzdök.

Mert inspirálódok és inspirálok.

Mert dolgozom.

Mert blogolok.

Mert jó ember vagyok.

Mert élek.

Mert bárhova sodorjon az élet, bármennyire is a földhöz vág a sorsom, bármennyire reménytelen az egész, én mindig szeretni foglak és a jelmondatom örökké marad: MOTIVÁLOM MAGAM!

Mert a te lányod egy örök álmodozó, aki mindig elesik, de mindig feláll mindenből.

A te lányod egy igazi álmodó, egy DREAMER!