2023. nov 08.

Születésnapi célok

írta: Babi blogol
Születésnapi célok

Jelenleg harminckét éves vagyok. Pontosan két hét múlva lesz a születésnapom.

Minden évben január elején szoktam éves célokat megfogalmazni.

Most azonban úgy döntöttem, nem január elsején teszek éves fogadalmat, hanem a születésnapomon. Elkezdtem azon gondolkodni, hol szeretnék tartani jövő ilyenkor.

Próbálom azt elképzelni, hol és milyen körülmények között érezném jól magam.

Mostanában ugyanis nem éreztem magam túl jól a bőrömben. Nem vagyok boldog, az életem összes színterén megrekedtem és gondjaim vannak, belefásultam a munkámba és valamiért sehogy sem tudok előrébb lépni az önmegvalósításban sem. Gátol a világ és talán legjobban én gátolom önmagamat is.

 Éppen ezért úgy döntöttem, hogy most munkát, erőt és kreativitást teszek abba, hogy a jövő évem jól sikerüljön. Szeretném, ha a harmincnegyedik születésnapomon jól érezném magam, és visszatekintve azt érezném, hogy elégedett vagyok.

Lássuk tehát, mik azok a pontok, amik szeretném, hogy teljesüljenek.

Az első és legfontosabb, hogy az egészségemen javítanom kell. A fogaim nincsenek rendben, nagyon gyakran szédülök, magas a vérnyomásom, szinte semmit nem sportolok, és nagyon elhanyagoltam eddig az éves szűrővizsgálatokat. Mindezeken változtatnom kell. Szóval összességében az első pont legyen egy egészségprojekt.

Bejelentkezem egy fogorvoshoz és elkezdem a kezelést. Elkezdem az éves szűrővizsgálatokat. Visszahozom az életembe az úszást. Legalább havi két alkalommal. Futni pedig jó lenne szintén legalább havi kétszer. Azon felül pedig érdemes újra bevezetnem a reggeli tornát.

A másik oszlopunk az önmegvalósítás.

Szeretnék ide a blogra hetente kirakni egy írást, valamint havonta vagy maximum kéthavonta kirakni egy filmelemzést.

A hosszú távú célom, hogy szeretnék írással és egyéb alkotói munkákkal foglalkozni és ezekből az alkotásokból egyszer majd pénzt keresni.

Szeretném, ha a fantáziám és az alkotói pálya már munka tudna lenni és nem csak hobbi.

De addig is, amíg ez nem sikerül, el kell fogadni azt, ami éppen van.

A harmadik oszlop pedig legyen az emberi kapcsolatok.

Legyen az barátság, párkapcsolat, kollégák, vagy rokonság, ezekkel mindig folyamatosan foglalkozni kell.

Sajnos rá kellett jöjjek, hogy amibe nem adunk energiát, az könnyen köddé válhat az életünkben.

Az ember életében vannak néha nagyon nehéz, sűrű és olykor kilátástalan időszakok, de erről beszélnünk kell és dolgozni kell rajta.

Beismerni magunknak, ha baj van, ez lehet akár az első lépés.

Meg kell fogalmazni a bajainkat és el kell különíteni azt, amire van ráhatásunk és azt, amire nincs.

Amire viszont van, arra szerintem érdemes energiát fordítani.

Célokat is nyilván csak a valóság talaján lehet kitűzni.

De végül is kezünkbe venni a sorsunk irányítását, ez amúgy nem is olyan rossz buli, nem igaz?

Szólj hozzá