Jó utat, Jóbarát!
Tegnap hajnalban, amikor kómásan felnyitottam a laptopom képernyőjét, azt hittem, rosszul leszek. Amikor megláttam, hogy Matthew Perry meghalt, nem hittem a szememnek. Hirtelen értetlenséget, dühöt és szomorúságot éreztem egyszerre. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy elment.
A Jóbarátok című sorozat egész életemet végig kísérte. Tulajdonképpen együtt nőttünk fel a szereplőkkel.
Felvidított, ha szomorú voltam, ott volt velem, ha kikapcsolódásra vágytam és egyszerűen mindig megnyugodtam, bármilyen élethelyzetben kapcsoltam is be. Egyszerűen ez a hat karakter, a kávézó, a lakásaik, az életük, a problémáik, a humoruk és a sorozat egész atmoszférája mindig üdítő hatással volt a lelkemre. Nyilván rengeteg embernek meghatározó ez a fenomenális sorozat, mert valahogy olyan húrokat pengetett meg az emberekben, ami addig így még nem volt.
A sorozat ’94-ben indult és bátran ki merem jelenteni, hogy mára már világviszonylatban kultikussá vált.
Én és szerintem sokan mások is idehaza, ebből a sorozatból ismertük meg Őt. Chandler Bing szarkasztikus humora és tüneményes karaktere végig lenyűgözött a sorozat folyamán.
A pályája egyébként nem csak ebben merül ki. Ezen kívül számos filmben (Bérgyilkos a szomszédom, Hármasban szép az élet, Hajszál híján hősök, A várólistás gyilkos, Balhés tesók stb.) és sorozatban (Mr. Sunshine, Sydney, Második esély, Színfalak között, Csoportban marad) láthattuk őt. Számomra mégis ő örökre Chandler Bing marad. Imádtam a szórakoztató karakterét meg úgy általában az egész lényét.
Már régóta tudvalevő volt, hogy súlyos problémái voltak az alkohollal, a gyógyszerekkel és sajnos a drogokkal és a depresszióval is. Régóta terveztem, de most biztosan meg fogom venni a nem is oly rég megjelent életrajzi könyvét, ami a Jóbarátok, szerelem és az a rettenet címet viseli.
Ebben kendőzetlen őszinteséggel mesél függőségeiről, magányáról és arról az elképesztően fájdalmas útról, amit bejárt.
A halála pontos körülményeiről folyamatosan egyre több információ derül ki.
A Művészt október 28.-án Los Angeles-i otthonában találták meg. Halálát valószínűleg fulladás okozhatta. Idegenkezűségre utaló jel nincs, kábítószert nem, viszont antidepresszánsokat és szorongásoldó szereket találtak a helyszínen.
Sajnos egy újabb fontos színésztől most el kell búcsúznunk.
Nagyon szerettünk és nagyon sok örömet adtál a közönségednek.
Köszönjük Neked mindezt!
Legyen számodra könnyű a föld!
Jó utat Matthew, viszlát Chandler, viszlát Jóbarát!