2025. jan 11.

Az évem elemzése blogolás tekintetében

írta: Babi blogol
Az évem elemzése blogolás tekintetében

Most szeretném kielemezni nektek az évemet az írásaim szemszögéből. Számomra is tanulságos és egyszersmind érdekes volt végig nézni az évet ilyen szempontból. Jól esik most kicsit nosztalgiázni és kicsit magamra és az életem történéseire figyelni.

Vegyük hát végig, hónapról hónapra, hogy mi történt a blogomon.

Január- Mindössze kettő írást tettem közzé. Az első volt, amiben számot vetettem a 2023-as évről Élménybeszámoló néven, a másik pedig az Új pénztárca története volt, ami a pénzügyekhez való viszonyomat taglalta, illetve szó szerint cseréltem is pénztárcát.

Február- Szintén csak két írást raktam ki. Az egyik a Blog a vágásról c. volt, amibe egy sikerélményemet taglalom, ill. elmélkedek a vágáshoz való viszonyomról, a másik pedig a Vérzik a lélek c. mű volt, amit egy nagyon szomorú időszakomban tettem ki, és amit viszonylag sokan is olvastatok.

Március- Itt megint csak két írást raktam ki. Az egyikben filmet elemeztem(Fájdalom és dicsőség), a másikban pedig,  ha jól emlékszem először nyilvánultam meg az alkoholhoz való rossz viszonyomról, ez volt a SzÖRny c. írásom.

Április- Ebben a hónapban már kicsit szorgalmasabb voltam, összesen 4 bejegyzést raktam ki.

Az első volt egy szomorú írás az épp aktuális hangulatomról Helyzetjelentés címmel. A második a Mobilfox botránnyal kapcsolatos írásom volt, ami a blogolásom történetében azért számított mérföldkőnek, mert először kerültem ki a címlapra, amire a mai napig nagyon büszke vagyok. A harmadik írásom Alexa és Tamás története volt, amit egy sorozatnak szánok és nem sokára tervezem a folytatást. A negyedik pedig az Egy nem menő lány c. írás volt, amiben arról mesélek, hogy sosem számítottam szépnek és divatosnak, és azt hogyan éltem meg belülről.

Május- Májusban kicsit termékenyebbnek bizonyultam, mert itt már 5 bejegyzés is kiment. Az elsőben anyáról írok, a másodikban megfogalmazom mennyire fontos nekem az írás és a blogolás. A harmadik a Poros utakon címet viseli, amiről azt kell tudni, hogy mélyen a gödörben voltam már ekkor, és ez a szomorú írás kikívánkozott belőlem. Aztán írtam arról, hogy milyen érzés nekem érzékenynek lenni egy érzéketlen világban. Végül pedig azzal zártam a hónapot, hogy megfogalmazzam nektek, de elősorban magamnak, hogy Miért kezdtem el blogolni.

Június-ebben a hónapban négy írás ment ki. Az elsőben azt próbáltam megfogalmazni, hogy miért és hogyan alkalmazom az írást és immár ugyan sokadszor, de elmondom, hogy mennyire szeretem. A következő két írásomat az otthonlétem ihlette. A démonok a szobámban arról szól, hogy milyen érzések fognak el, ha haza megyek a régi családi házunkba, az Erdő közelében c. írásom pedig abból jött, hogy mennyire hiányzik a falusi lét, a nyugalom és az otthoni ház, az ottani közeg. Az utolsó írásomban pedig arról mesélek, hogyan és mennyire vagyok érintve a depresszió témájában és megosztok veletek pár gondolatot ezzel kapcsolatban.

Július-Ekkor három írásom ment ki. Az első volt a Hibázni természetes dolog, amiben mesélek arról, hogy konkrét hibát követtem el a munkahelyemen, amiért vállaltam a felelősséget mégis bent nagyon megszidtak miatta. Itt elmélkedtem arról, hogy tudni kell megbocsátani magunknak. Aztán a második írásomban mesélek arról, hogy mit jelent nekem a Csakazértis módszere és mesélek róla, hogy személy szerint szoktam-e használni. A Voltam én már c. írásom pedig egy kis merengő.

Augusztus- Ebben a hónapban is három írás ment ki. Az első egy nagyon személyes írás volt, Hiányzol anya címmel, aminek írása közben el is pityeregtem. Ezt egyébként sokan szerettétek. A második volt Az űrben lebegek, amit egy nagyon mély és nehéz korszak váltott ki belőlem. Viszonylag ezt is sokan elolvastátok. A kedves István c. írásomban pedig őszintén elmeséltem nektek a gimnáziumi bántalmazásom történetét.

Szeptember-Ekkor nagyon szűkszavú voltam. Az első írásom arról szólt, hogy egy éves a blogom, és elmeséltem nektek azt, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. A második írás pedig a Kedves, kemény munka címet viseli, ebben pedig arról írok, hogy mit érzek a befektetett munkával kapcsolatban, de úgy általában elmélkedtem erről a témáról.

Október- Itt már kicsit aktívabb voltam. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az őszt, és ilyenkor nagyon inspiráltnak érzem magam. A hónap legelső írása egy pszichológiai gyakorlat volt, amelyet megosztottam veletek, amiben egyébként egy levelet kellet megírni saját magamnak. A két döntés és a kukásautó c. írást szerintem többen nem értették, de igazából egy meglehetősen zavaros nap állt előtte, amikor is egy fontos döntést akartam meghozni. A Cselekedni sosem késő egy inspirált írás arról, hogy bármikor dönthetünk az álmaink mellett és dönthetünk úgy, hogy változtatunk. Az Egy elfuserált születésnap c. novella egy nagyon-nagyon mély lelki darab, amit még megírni is fájt. És bár szeretem ezt a történetet, és hálaisten ti is szerettétek, ez számomra egy intim írás. A hónap végén pedig kiraktam kettő könyvről szóló írást.

November- A születési hónapom. Ekkor hat írást tettem közzé. Az első miről is másról szólhatott volna, mint anyáról. Halottak napján félrészegen a vonaton írtam meg és este már raktam is ki. Aztán berobbant a Fülhallgató c. szám, és botrány botrányt követett én pedig erről is elmondtam a véleményemet. Ettől az írásomtól picit nagyobb számokat vártam. Aztán megírtam a Munkahelyi eltiprásom történetét, ami már hónapok óta húzódott. Végre kiadtam magamból. Aztán kiraktam két gasztro írást, egyiket egy hamburgerről a másikat pedig egy tortáról. A hónapot pedig azzal zártam, hogy megírtam a kiskutyám történetét.

December- Itt egy új dologgal próbálkoztam. Eddig ugyanis nemigen tudtam azt, hogy ide a blogra be lehet linkelni videókat, viszont észrevettem, hogy sokan ezt csinálják. Úgyhogy úgy döntöttem, csinálok egy válogatást az aktuális kedvenc zenékből. Nem lett életem legjobb gyűjteménye így magunk közt szólva, de örülök, hogy megpróbáltam és örülök, hogy kiraktam. Aztán írtam egy filmelemzést, ami idén másodszor került címlapra, aminek nagyon örültem. Utána jött egy gasztro írás egy burgerről és egy versenyről. Aztán volt egy nagyon mély írásom a Tükörrel szemben, amit amúgy imádtam megírni, de valamiért titeket sajnos nem nagyon érdekelt. Eljött a karácsony ünnepe, úgyhogy írtam egy bejegyzést, ami csak nektek szólt, és hogy keretes szerkezete legyen a történetünknek, kiraktam még december végén a beszámolómat az évről, amit valamiért sokkal kevesebben olvastátok el, mint a tavalyit.

Nos, ennyi lett volna az évem az írásaim tükrében. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott az év folyamán, köszönöm, aki ebben a rohanásban időt szakított rám és elolvasta az írásaimat, nagyon megtiszteltek.

De nem állunk meg.

Folytatom, mert az írásoktól nem hogy kifogyna a tintám, hanem éppen ellenkezőleg, egyre több termelődik. Szeretném folytatni, mert szükségem van rá, akár a levegőre vagy egy korty vízre.

Ha van kedvetek, tartsatok velem!

Induljunk!

Szólj hozzá