2024. dec 22.

A tükörrel szemben

írta: Babi blogol
A tükörrel szemben

És most, ebben az év végi őrült hajrázásban, a fáradtságnak és a kimerültségnek a magas fokán akadt egy napom egyedül. Picit most megpróbálok befelé figyelni, lecsendesíteni a gondolataimat és kipróbálok egy olyan gyakorlatot, amit még eddig soha. A tükörrel szemben ülök és végig nézem magam és szeretetet, energiát és hálát küldök testem minden részének.

Kedves Lábam!-  Extra módon igénybe vagy véve a hét minden napján az évben. Egész életemben. Gyerekkorom óta az az élményem, hogy folyton talpon vagyok. Mindig menni kell valahová. Minden munkahelyemen eddig állnom kellett, szinte sosem ülhettem le. A rajtad található visszerek és seprűvénák el tudnák mesélni rólam az életem káros dolgait, fáradtságait és megpróbáltatásait. A folyamatos térdfájdalom az öregség kezdeti jeleit, és a szüleimmel való elakadásomat is jól megmutatod. Nem körtönfalazol, küldöd a folyamatos jelzéseket.

Most szeretnék hozzád szólni. Szeretném megköszönni Neked, hogy mindenhová elviszel, ahová csak szeretném. Eddig még sosem hagytál cserben. Hálás vagyok neked akkor is, ha fájsz, vagy ha túl vagy hajszolva, de akkor sem adod fel. Mindig szót fogadsz nekem és megcsinálod, amit kérek tőled. Szeretlek!

Kedves Gerinc!- Köszönöm, hogy tartod az egész mindenségemet, kedves Gerinc. Sokszor ugyan már nagyon fájsz, mert elkoptattalak és rosszul bánok veled. Nem kapod meg tőlem azt a munkát, amit megérdemelnél, hogy ilyen hűségesen szolgálsz. Sokszor nagyon rossz gazdád vagyok, nem foglalkozom veled, és te mégis minden egyes nap jössz velem és tartod a frontot. Szeretnék neked is jobb gazdád lenni, szeretném, ha jó lenne neked is velem együtt lenni. Iszonyatosan hálás vagyok Neked az eddigi munkádért és szeretném itt elmondani, hogy mennyire szeretlek. Nem akarlak többé bántani, de úgyis tudom, hogy foglak. Szeretném neked a jövő évtől megadni az úszás örömét. Szeretném, hogy jól érezd magad velem. Szeretlek!

Kedves Felsőtest!- Elősorban tőled is szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon sok rossz, káros, mérgező dolgot viszek be a számon keresztül hozzád, amit neked kell rendbe raknod és megemésztened. Nem csak a káros ételek és italok, hanem a rengeteg kimondatlan mennyiségű, elfojtott szó, ami bennragad , az nálad landol. Mérhetetlen mennyiségű munka az, amit elvégzel nekem, kedves Emésztőrendszer. Én nem is tudom, hogy tudnám neked megköszönni mindazt, amit nap, mint nap értem teszel. Te folyamatosan csak dolgozol értem. Én meg mint egy hálátlan gyerek, folyamatosan csinálom a rendetlenséget, te meg folyton elpakolsz utánam. Nagyon tisztességes vagy velem még mindig, pedig szerintem nálam már sokan felmondtak volna. De te hűségesen kitartasz mellettem. Sose adod fel, bár a jeleket te is küldöd. Neked is szeretnék jobb gazdád lenni. Jobb barátod. Jobb társad. Egy szóval, csak annyit szeretnék üzenni neked, hogy szeretlek és borzasztóan hálás vagyok neked. Remélem jövőre jobb társak leszünk.

Kedves plusz kilók ott a hason!- Nektek viszont szeretném elmondani, hogy nagyon sajnálom, de titeket nagyon nem szeretlek. Veletek nem szeretnék jövőre együtt lenni. Köszi!

Kedves Nyakam plusz vállak!- Talán ti vagytok azok, akik legerőteljesebben jelzik, hogy változni és változtatni kell. Görnyedtek a hatalmas súly alatt, amelyet egyikünk se bír el már. Sikítotok vagy olykor halkan kéritek, hogy vegyek már le ebből a nagy súlyból, mert nem bírjátok el. De én sokszor, mintha meg sem hallanám. Pedig itt most elmondom nektek, hogy hallom amit kértek, de tehetetlennek érzem magam. Kérlek, bocsássatok meg nekem ti is! Nem akarok rosszat se nektek, se magamnak. Szeretlek titeket és hálás vagyok értetek!

Kedves Buksi!- Nos, elérkeztünk hozzád. Hálás vagyok a látásért, amin keresztül be tudom engedni a világot, az orrot, amin keresztül a friss virág illatát is meg tudom érezni. A hajat, ami védi a fejbőrömet, a fület, ami meghallja a többi ember és a zene hangját.

És ezek mögött vagyok valahol én is. A lelkem valahol itt tanyázik körülöttetek. Tudom, hogy többször említettem már a hála szót, de ha megengeditek itt még egyszer utoljára szeretném leírni és üzenni a testemnek, hogy Hálás vagyok neki mindenért. A hűséges szolgálatáért, azért, amiért sosem hagy cserben. Köszönöm neked, kedves Test, amit a nap huszonnégy órájában értem teszel. Annyire örülnék, ha okosabb és bölcsebb lennék és jobban meg tudnám neked hálálni mindezt. De én egy gyarló, nagyon törött lélek vagyok. De szeretnék jobb lenni. Szeretnélek megtanulni jobban tisztelni. Szeretnék rólad jobban gondoskodni. Többet törődni és foglalkozni veled. Mert bár sokszor nem mutatom ki, de szeretlek és tisztellek téged. A munkádat, az erőfeszítéseidet. Köszönöm!

Szólj hozzá