A lány egy kicsit korábban érkezett a vártnál, és anyját az ágyon heverve a sörszagú hálószobában találta. Nem volt ez nagy újdonság, de valamiért az ő születésnapján azért többet várt volna tőle.

-Szia Anya, hogy vagy mostanában?

-Szia. jól köszönöm, Kincem. Kicsit még mindig émelygek. Háborog a gyomrom. Azt hiszem, kicsit túltoltam a tegnapi napot. Ma már kétszer hánytam délelőtt. Bár most már azért kicsit kezd jobb lenni a helyzet.

-Hozzak neked esetleg valamit? Gyümölcslé vagy ásványvíz esetleg jól esne? Vagy pirítós.  Vagy bármi.

-Jaj, dehogy, ne viccelj már velem. Egy söröcskét hozzál már be nekem.

-Anya,de te nem vagy másnapos?

-De, de, rohadtul az vagyok, azért érzem magamat ilyen szarul.

-Akkor nem inkább hidratálnod kéne egyet, meg ilyenek?

-Dehogy hidratálok én! Mi vagyok én szerinted?

-Jaj, Anya, én csak segíteni akarok neked, hogy jobban legyél!

-Nekem te csak ne segíts! Vagy ha mégis segíteni akarsz, szaladj már el nekem a boltba egy karton sörért. Ma már megittam egyet. De nagyon ki vagyok száradva.

-Szerintem meg nem kéne többet innod már. Tiszta vörös a fejed már így is. Amúgy is olyan sörszag van ebben a szobában!

-Te ne beszélj nekem vissza, megértetted? Én szültelek téged, én mondom meg, hogy mi legyen. Ne flegmáskodj itt nekem, mert szájon váglak.

-Jó, akkor haggyuk, Anya, csináld azt, amit akarsz. Legyen neked igazad. Ha annyira kell az a rohadt sör, hozok neked a boltból. Engem innentől már nem érdekel.

-Akkor siess Drágám! Várlak haza.

   És akkor a lány minden zokszó nélkül elindult a boltba. Hozott az anyjának annyi és olyan sört, amit és amennyit csak szeretett volna. Meg magának is kicsit bevásárolt drágább csokikból meg mindenféle finomságokból. Úgy volt, hogy legalább meg tudja kínálni vele az anyját. Ha már ennyire eszébe se jutott, hogy az egy szem lányának születésnapja van, legalább neki legyen szülinapi hangulata.

 Bár az úton folyamatosan marta belülről a bűntudat, hogy mégse kellene alkoholt hoznia a boltból, hisz az anyja már így is félrészeg, de nem tudott mit tenni. Nem mert ellenszegülni az anyjának. Nem a pofontól félt és nem is a szavaitól. Egyszerűen csak túlságosan szerette őt, és azt akarta, hogy neki jó legyen. És ebben a helyzetben úgy érezte, hogy ezt kell tennie. Sajnos nagyon sokszor csak az alkohol segített a hangulatán. Olyankor mindig csillogott a szeme és feldobódott.

Nagyon nehéz egy olyan családban felnőni, ahol alkoholista vagy szerfüggő van. Sosem tudja az ember, hogy mikor tesz jót.-gondolta magában a lány.

Amikor visszatért a boltból, az anyja elsöprő örömmel fogadta. A lány mégis azt érezte, nem az ő jelenlétének örül ennyire, hanem csak a pia miatt.

Sokszor érezte már ezt. A bizonytalanságot. A kétségbeesést. Egy kicsit a szeretetlenséget. Azt, hogy mindig ő a második. Csakis az a rohadt pia lehet az első.

Tudta, hogy az anyja rengeteg traumát szenvedett el. Nehéz sorsa volt már kisgyerekkorától kezdve. Tudta és látta, ahogyan szenved. És mérhetetlen fájdalom szorította el ilyenkor a szívét, hogy nem tud segíteni. Mert számára csak az alkohol adott vigaszt minden nehézségére. Az alkohol volt a mindene. Ő volt a gyógyír minden fájdalmára. És a lánya ezzel nem tudott mit kezdeni. Folyamatos bűntudat terhelte a lelkét, amiért az ő szándékait így semmibe veszi. Folyton kicsinek és kevésnek érezte magát. Meg tétlennek. Számtalanszor próbált vele leülni és feltérképezni a betegsége eredőjét, meg próbálta szakemberhez küldeni, de ez soha nem sikerült. Mindig csak falakba és falakba ütközött. Aztán szépen lassan felhagyott a próbálkozással és elengedte ezt az egészet.

Úgyhogy így esett meg a következő, azt követő és az azutáni számtalan alkalom során, hogy már nem állt bele a vitába, hanem az első szóra hozta a boltból az alkoholt, ha az anyja ezt kérte tőle.

Az este folyamán még kicsit csacsogtak, az anyja pedig percek alatt részegre itta magát. Még véletlenül sem jutott eszébe a lánya szülinapja.

A lány még kihasználta anyja utolsó vidám perceit, mielőtt a sok alkoholtól elaludt, végül egy szeretetteljes puszit nyomott az anyja homlokára.

A maradék nasit még elrakta a helyére, aztán elindult haza.

Élete sokadik elfuserált szülinapja volt ez, de az első, amikor az anyja elfeledkezett róla.