Hogy mit is jelent számomra érzékenynek lenni egy érzéketlen világban?

Hát tömören megfogalmazva maga a pokol, maga a szenvedés.

A túlérzékeny emberek köztudottan mindent magukra vesznek, sok olyan dolgot is, amit más észre sem vesz egy adott helyzetben.

Legyen szó akár egy kritikáról, egy beszólásról, de még egy csúnya nézésről is.

Mi mindig mindent észreveszünk, sajnos.

Hogy miért sajnos?

Azért, mert ezek a dolgok aztán rendesen megborítják lelki egyensúlyunkat.

Mert ilyenkor két dolog történhet.

Az egyik, hogy konfliktusba keveredünk az igazságérzetünk miatt, a leginkább jellemző pedig az, hogy behunyjuk a szemünket és magunkat következetesen emésztjük fel.

Egyik se jó.

Főleg hogy ez a lelki tusa önmagunkkal olyan dolog miatt kezdődik, amit a másik észre sem vesz, vagy legalábbis nem számít neki.

Mert mi, túlérzékeny emberek rezonálunk a ki nem mondott szavakra is.

Mi nem törekedünk hatalmat szerezni és másokat elnyomni.

Egyszerűen nincs rá ingerünk.

Hiszen mi tudjuk a vetés-aratás törvényét.

Nem adunk rosszat, hogy aztán mi se kapjunk rosszat.

Pont ezért se illünk bele ebbe a túlhajszolt, modern fogyasztói társadalomba.

Mert a birtoklás számunkra szinte semmit nem jelent.

Természetesen én is örülök, ha jól megy dolgom, szép dolgok és kényelem vesz körül, csak az nem mindegy, hogy ezekért a dolgokért mit áldozunk fel.

Sajnos mi az átlagnál jóval többet sérülünk.

Mert egy kicsit naivabbak is vagyunk, mint a többiek.

Ha háromszor átvernek minket, mi akkor is hinni akarjuk, hogy negyedszer már nem fog megtörténni ugyanaz.

Aztán mégiscsak midig ráfázunk.

Folyton csak jön a csalódás.

A szenvedés köre mindig forog tovább, sosem áll meg.

Újból és újból mindig ugyanaz.

A fájdalom körbeért.

És ezt csak nagyon kevesen értik meg.

És én már azt hiszem, hogy ezen nem is lehet változtatni.

Átlátjuk a dolgokat, képesek vagyunk jó döntéseket hozni, megbízhatóak és pontosak vagyunk, mindig lehet ránk számítani.

Folyton figyelünk, elemzünk mindent és mindenkit.

Tudjuk jól, hogy mikor és hogy kell segíteni.

De vajon értékeli ezt még valaki a mai világban?