2023. nov 17.

A legfehérebb nap

írta: Babi blogol
A legfehérebb nap

Ez egy 2019-es izlandi dráma, melyet Hlynur Pálmason rendezett. Már maga a cím is misztikusan hangozhat sokaknak. Erre pedig egy izlandi babona is rásegít, mert ott azt tartják, hogy bizonyos fehér napokon, amikor hatalmas köd borítja be a tájat, olyan közel kerül az ég a földhöz, hogy a halottak és élők kommunikálnak ilyenkor egymással.

A film főszereplője egy már nyugdíjazott rendőr, Ingimundur(Ingvar Sigurdsson), aki rájön, hogy nemrég meghalt felesége többször is megcsalta őt. Ez a felismerés a férfiban bosszúvágyat és mérhetetlen haragot gerjeszt.

Mindaddig, ameddig a férfiben érlelődik a fájdalom, egy házat láthatunk, különböző napszakokban és évszakokban, látjuk, ahogyan fokozatosan épül. Itt fontos megjegyeznem, hogy a film kevés dialógust használ, inkább képekkel operál. Ezt e házat egyébként a lányának és az unokájának építi. Közben pedig nézhetjük, ahogyan unokájával, Salkával meghatóan mély és szeretettel teljes a viszonya, ellenben a körülötte lévő volt kollégáival elég nyersen viselkedik.

Amikor kideríti, ki a szerető, elindul a bosszúhadjárat. Volt kollégáit bezárja az őrsön, amíg ő elkobozza a rendőrautót. Elmegy a szerető házához, beültei az autóba és az éjszaka közepén elviszi egy kietlen helyre. Egy sírgödröt ás neki, beletérdelteti és számon kéri rajta a múltban történteket. Agresszív, megalázó módon teszi mindezt. Úgy tűnik, eléggé elveszti a kontrollt az érzései felett.  Pár jelenettel később azonban, amikor kisunokájával hajtanak a köddel borított utakon, mellé keveredik a férfi autóval és késsel megsebezi főhősünket, miközben a kislány hátul ül. Vérző karral veszi hátára unokáját, egy hatalmasat ordítanak bele egy lezárt alagútba. Érezhetjük, ahogy távozik a feszültség. Az öngyógyítás folyamata ért véget ezzel. Pont emiatt nem egy sima bosszú történettel van dolgunk, hanem ez a film egy megcsalt férfi kálváriájáról szól, aki végül a megbocsátást választotta.

Szólj hozzá