Sok-sok éven át éltem abban a hitben, hogy én bizony antialkoholista leszek. A töménynek borzalmas íze van, szinte kimarja a torkomat már a legelső csepp is. A bor nagyon savas, a sör szagától meg egyenesen undorodok. Meg aztán sörözni amúgy is férfias dolog. Gondoltam ezt akkor még tizenegynéhány évesen, a világról mit sem tudva. Aztán ahogy nőttem, cseperedtem ez a dolog is szépen lassan változni kezdett bennem.

Emlékszem arra a nyárra, amikor elballagtunk az általánosból és neki kezdtünk a nyári bulikavalkádnak. Vidéken laktunk, egy kis faluban, ahol nagy bulikat tartottak péntek esténként. Őszintén mondom, tényleg minőségi zenék voltak a körülményekhez képest. Ekkor kezdtem el bontogatni szárnyaimat párkapcsolat terén is. Addig mindösszesen egyszer voltam szerelmes. Szóval bátran kijelenthetem, hogy még nagyon az elején jártam a dolgoknak.

Amiről viszont írni szeretnék, az nem a kapcsolataimat érinti, hanem a kapcsolatomat a démonnal. Az egyikkel a sok közül. Aki aztán éveken keresztül okoz nekem szó szerint fejfájást, olykor hányingert, hányást és enyhe rosszullétet. Bemutatom nektek. Ő a SzÖRny.

Visszamegyek az időben oda, ahol ez az egész elkezdődött. Oda, ahol ez az egész cikk is kezdődött.

Nyár volt, tomboló hőség, az iskolának már vége, végre kezemben volt személyigazolványom, rendelkeztem rengeteg szabadidővel és ekkor elindultak a jó kis nyári péntek esték.

Sokáig tartottam még az antialkoholista énemről szőtt idealista álmokat. Úgy körülbelül az első három buli erejéig, amikor is már túlságosan kívülálló lettem. A barátnőim folyton táncoltak, sokkal jobbam érezték magukat, mint én. Nemcsak azért, mert ők táncoltak és én nem, hanem azért is, mert ők ittak és én nem. Ehhez az egészhez én túl zárkózott és introvertált voltam. Nem tudtam a légkörrel jól azonosulni. Persze, mert nem voltam teljesen odavaló. Ennek ellenére ott voltam, mert ott voltak a többiek. Azt még jó magam sem tudtam, hogy hová való vagyok, úgy igazán. Kerestem még önmagamat, kerestem az identitásomat. Aztán az első kevert segített is megtalálnom a választ. Na jó, ez így merő túlzás, inkább még több kérdést vetett fel. A világról és magamról is. Afféléket, hogy ki vagyok, mi vagyok, hová tartok és hogy mi az értelme az én  tyúkszaros kis életemnek. Emlékszem, milyen büszke voltam, amikor az elsőt lehúztam. Nagyon nagylánynak hittem magamat. Nagyobbnak és szórakoztatóbbnak, mint aki valójában voltam. Csak annyit éreztem, hogy jól feldob, oldja a gátlásaimat, bátrabb és bőbeszédűbb vagyok tőle és jóval kevesebbet szorongok, mint alapból. Ez pedig szépen megadta a löketet a másodikhoz.

A második pedig a harmadikhoz és így tovább. A maga szép lassú tempójában pedig beszippantottak a péntek esti alkoholizálások. Néha-néha már szombaton is folytatódtak.

A nyár elteltével azonban beindult a gimnázium. Ez is egy szép kis hullámvasút volt. Főleg, mert ez a nyári szeszélynek induló dolog nem állt meg a következő két évben. Bőszen rányomta bélyegét a családi életemre, és az eredményeimre, a kapcsolataimra és mindenre, amire csak akarta.

A középiskola végeztével ismét egy nyári szünet következett, amit otthon töltöttem, utána pedig irány Budapest, ahol vártak az albérlettel kapcsolatos teendők és a munkába állás viszontagságai. A bulizások már régen abbamaradtak, de a SzÖRny a maga sunyi útján végig kísért.

Elkísért az első munkahelyemre, ahonnét karácsonykor rúgtak ki. Látta a kálváriámat, hogy öt év alatt nyolcszor váltottam munkahelyet, látta ahogy a gyerekkori barátaim szétszélednek a nagyvilágban és kapcsolataim mennek tönkre. Látta, ahogy évente temetésre megyek, látta, látta azt a nagy betöltetlen űrt a dolgok helyén, látta a krízisem, hogy nem találom meg a hivatásom, pedig az nekem nagyon fontos, látta hogy nem találom a harmóniát önmagammal és azt is pontosan tudta, hogy a vele való viszonyomat ez élteti  a legjobban.

Te gonosz pohár-lakó! Oly sokáig voltál hű társam, de most beszélnünk kell! Az én célom a változás, a fejlődés a belső béke megtalálása. Persze sok minden más is ezen kívül, de egyszerűen te sosem hagysz békén. Ezt most kérlek, tényleg vedd komolyan! A saját életemben súlyosan megrekedtem. Nem tudok tovább menni, ha te nem hagysz békén. Menj el innen bárhová, ahová csak akarsz! Tűnj el innen a szemem elől! Tűnj el innen te átok! Nem érek rá már veled foglalkozni, mert mennem kell az utamon, amit nekem szántak. Te pedig nem férsz már el mellettem. Túl nagyra növök és számodra itt már nem marad szabad tér.

Végezetül pedig szeretném elmondani, hogy gyűlöltelek, amikor hányást okoztál, gyűlöltelek, amikor bemutattad a rokonaidat, a pálinkát, a bort, a vodkát.  Mind ezek ellenére köszönöm, hogy néha megnyugtattál, néha ötleteket adtál és átsegítettél a szürke hétköznapokon.

Örülök, hogy megismerhettelek, de most már tényleg menned kell. A soha viszont nem látásra, SzÖRny!