Még az írásom elején el kell mondanom, hogy én a technikai dolgokhoz sosem értettem igazán. Persze egy minimális érdeklődésem mindig is volt az újdonságok irányában, de mivel sosem voltam túl reális beállítottságú, ezért sosem tudtam túl mélyre jutni a technika felfedezésében.

Azonban most, mint oly sok minden más, ez is változni kezdett bennem az elmúlt időszakban. Pontosabban, találtam egy olyan részterületet a tartalomgyártásban, ami évekig abszolút nem is foglalkoztatott. Tulajdonképpen afféle láthatatlan munka, ami pedig nem más, mint a vágás.

Sokáig nem is értettem, pontosan mit is jelent a vágás és mit is csinál a vágó. Talán mostanában, amióta saját vágóprogramom van, és mélyebben elkezdtem foglalkozni a témával, most jöttem rá, hogy mennyire nehéz és egyben izgalmas kaland is a vágás. Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, hogy mit is takar ez a munka, talán legrövidebben úgy tudnám összefoglalni, hogy a felvett videó és hanganyagok összeillesztése, megszerkesztése és megkomponálása. Egyszerűen hangozhat, pedig nagyon nem az. Számomra a legnagyobb nehézséget pont a munka kettőssége adja. Egyrészről kell hozzá egy technikai felkészültség és tudás, hiszen a programot ismerni és használni szakszerűen kell, másrészt pedig ott van a művészeti rész. Hogy mit is akarsz pontosan közölni az alkotásoddal, mit szeretnél kihangsúlyozni, mit hogyan jelenítesz meg.

Számomra rettentő izgalmas kaland ez az egész. Pár hónapja kezdtem el ezekkel a dolgokkal foglalkozni és folyamatosan lázban tart.

Az egyik nap volt egy baromi érdekes élményem ezzel kapcsolatban. Mivel, mint említettem, nem állok a technikai tudás csúcsán, sokáig csak kísérletezni tudtam a vágó programmal. Viszont pár napja sikerült összevágnom és meg effekteznem két videót, ami számomra egy mérhetetlen sikerélmény volt. Bár őszintén szólva, meglehetősen gagyi lett, én nagyon büszke voltam magamra. Azt éreztem, hogy valami elindult. Nem tudom, hogy pontosan mi, de valami ott megtörtént. Amikor visszanéztem az elkészült nem túl jó videót, abban a pillanatban egy csoda rejtőzött. Talán ha nagyon belemennék és le akarnám fejteni, hogy mi történt ott, akkor azt hiszem, azt a választ találnám, hogy az a meggyőződésem, hogy én alkalmatlan vagyok videók készítésére, végleg elszállt.

Mivel nagyon alacsony az önbizalmam és folyton kételkedek magamban, ezért kilátástalannak tűnt, hogy egyáltalán egy gombot is normálisan meg tudok nyomni valaha. De ott akkor valami fal ledőlt. A kételyeim fala.

Nagyon hosszú még az az út, amit be kell járnom. Nagyon sokat kell még tanulnom és fejlődnöm. De most már tudom, hogy van miért. Apró léptekkel haladok, de legalább haladok.

És nektek is csak ezt tudom tanácsolni. A nagy célokat kicsire kell bontani és napi, pici léptekkel haladni a megvalósítás felé.

És a az út végén ott vár majd a csoda!