Tegnaphoz pontosan egy éve raktam ki az első posztomat Bevezető címen.

Régi álmom volt, hogy belekezdjek a blogolásba.

Mivel, mint azt már többször említettem nektek is, gyerekkoromtól írok mindenfélét, de ezek mind a fiókban landoltak.

A blog volt számomra az első olyan dolog, ahol megmerészeltem kirakni a gondolataimat.

Alapvetően úgy terveztem az egészet, hogy motiváló írásokat szeretnék kirakni, ami első sorban engem motivál, nem mellesleg pedig meg titeket is.

Aztán valahogy a dolgok kicsúsztak a kezeim közül és nem tartottam be sem a heti egy posztot, sem a motivációt, inkább amolyan érzelemkifejező írások lettek, többnyire depressziós hangulatúak.

Az írásaim nem léptek át nagyobb olvasóközönség elé, inkább csak egy kisebb osztályméretű közösség olvasta.

Sokat gondolkodtam, merre vegyem tovább az irányt, de még nincsenek meg a válaszaim.

Úgy érzem nem jó ez a platform a negatív írásaimnak.

És tulajdonképpen nem tudom szeretnék-e még írni.

Jelen pillanatban nem a válaszom, de az írás olyan hobbi ami sosem múlik el, csak néha kicsit abbamarad.

Egyszó mint száz, jelenleg még egy darabig szeretném azért folytatni, megpróbálok heti egy írást közzétenni, de inkább szeretném pozitívabb hangulat felé terelni a dolgokat.

Mindenesetre most megállok egy másodpercre és kicsit megpaskolom a vállam, mert büszke vagyok magamra, amiért bele mertem kezdeni ebbe a dologba.

A továbbiakat pedig meglátjuk.

Addig is szeretném megköszönni annak, aki eddig velem tartott.

Bár sikereket nem értem el, de hálás vagyok annak, aki eddig is olvasott, és ha netán lesznek még írások, ezután is elolvas.

Köszönöm a figyelmet!