Az írás már körülbelül 12 éves korom óta érdekel. Azóta írok verset, naplót, novellákat.

Mivel már kiskorom óta egy túlérzékeny, tépelődő, filozofikus, önmarcangoló lélek vagyok, sokat foglalkozom önismerettel és sokat reflektálok önmagamra és a környezettemre.

E kettő: az írás és az önismeret pedig szoros összefüggésben állnak. Nagyon szépen kiegészítik ugyanis egymást.

Bárki, aki önismerettel szeretne foglalkozni, javaslom, először írja le a gondolatait akár napló formájában. Szerintem ugyanis nagyon gondolatébresztő és inspiráló tud lenni.

Arról nem is beszélve, hogy a szépen, kronologikusan vezetett naplók egy idő után kinccsé válnak majd a számunkra. Hiszen a napló a gondolatainkat, az érzéseinket az éppen aktuális állapotainkat rejti magában. Tulajdonképpen őrzi a régi önmagunkat.

Pár éve, amikor az internet elkezdte a virágkorát élni, az online térben megjelent a blog kifejezés. Alapvetően elektronikus naplónak is szokták hívni. Jellemzően egy adott tematikát jár körbe. Egyik népszerű formája a személyes blog, ami az író saját gondolatait, érzéseit tartalmazza. Akárcsak a napló.

Már 2-3 éve töprengtem rajta, hogy elkezdjem-e a blogolást, vagy sem. Féltem a kritikától, féltem a gondolataim kimondásától és attól, hogy a legbensőbb érzéseimről nyíltan beszéljek.

Aztán mégis jött egy pont, ahol azt éreztem, oké, vágjunk bele. Nincs vesztenivalóm. Próbáljuk meg!

Van azonban még egy titkos adalék.

A plusz motivációmat onnan veszem, hogy addig az időtartamig, amíg blogolok, tudatosan magammal, és az önismeretemmel foglalkozom. Tulajdonképpen rákényszerítem magamat a folyamatos monitorozásra. Ugyanis sajnos én is hajlamos vagyok a hétköznapok szürkeségében elveszni. A blog viszont kiutat teremt számomra ebből és teret ad a befelé figyelésnek.

Na, én ezért kezdtem el blogolni.