Az évek alatt folyamatosan egyre messzebb kerültem tőled. Távolodsz, szinte alig látlak már… Tudom, valahol ez természetes is, de azért mégis fáj, hogy egyre jobban fakulnak meg az emlékeim rólad.

Amikor eldöntöttem, hogy írni fogok a kapcsolatunkról, nem különösebben háborogtak az érzelmeim. Csak szomorúságot és hiányt éreztem. Mondhatni, csak a szokásos.

Kereken 18 éve hagytál itt minket. A férjedet, a fiadat, engem, a rokonaidat, az ismerőseidet. 18 éve annak, hogy elköltöztél egy másik világba. Az én benső gyászom pedig mára már nagykorúvá vált.

12 éves voltam. Egy átlagos hétköznap este volt. Mi apával bent tévéztünk, te pedig még a konyhában maradtál mosogatni.

A problémád az alkohollal azonban már hosszú évek óta fennállt. Ez a bizonyos este sem volt kivétel ez alól. Nem tudtad megállni, hogy ne igyál egy kis bort még lefekvés előtt.

Míg mi bent voltunk a szobában, te titkon lementél a pincébe. Azonban amikor a létrán lefelé tartottál, a létra egyik alsóbb foka valószínűleg leszakadhatott és te megütötted magad. Sajnos a pincénkben nem volt jól megcsinálva a szellőztetés, pont emiatt a bor által kibocsátott gáztól megszédültél, utána pedig belehelted az alkohol gőzét, amit olyannyira szerettél és beleszédültél a halálba. Sokszor nagyon mérges vagyok rád. Szeretlek, de dühös vagyok. Miért kellett akkor is lemenned? Miért nem jöttél be hozzánk inkább beszélgetni, tévézni? Miért nem bírtad ki alkohol nélkül a napjaidat? Miért kellett folyton menekülnöd? Hiszen annyira értékes ember voltál. Imádtam a humorod, imádtam, hogy törődtél velem. Nem voltál soha tökéletes anya, de a szeretetem soha nem ingott meg irántad. Nagyon szerettél olvasni és köszönöm, hogy ezt velem is megszerettetted. Kedves voltál és a magad módján szép. Nagyon imádtam, amikor összebújtál velem. Élénken emlékszem, amikor vasárnaponként gőzölgött a húsleves, és amikor maradt egy kis időnk, megnéztük közösen a kedvenc sorozatunkat.

Összegörnyedve ülök most a széken, ahogy írom e sorokat. Alig bírom befejezni ezeket a gondolatokat, ugyanis a könnyeim folyton eláztatják a papírt. Csak az zakatol a fejemben, hogy ez az egész mennyire igazságtalan. Miért kellett elmenned ilyen korán? Még csak 44 éves voltál. Nem is láttad a gyerekeidet felnőni. Nem vagy ott a szülinapokon. Nem ölelsz át. Nincs itt a mosolyod. Nincs vasárnapi húsleves alatti sorozatnézés. Nincs már tőled ölelés és jó szó soha többé.

A gyászom irántad hivatalosan is nagykorúvá vált. 18 éve hagytál itt minket. Akkor 12 voltam, most 30 vagyok. Túl sok minden azonban nem változott. Mérhetetlenül hiányzol.

Hiányoznak a szavaid, az ölelésed, a tekinteted.

Nem tudom hol vagy most éppen, de tudd, hogy én mindig hihetetlenül szeretni foglak.

Nagyon szeretlek Anyu!

Boldog anyák napját!