Az írás már körülbelül 12 éves korom óta érdekel. Azóta írok verset, naplót, novellákat.

Mivel már kiskorom óta egy túlérzékeny, tépelődő, filozofikus, önmarcangoló lélek vagyok, sokat foglalkozom önismerettel és sokat reflektálok önmagamra és a környezettemre.

E kettő: az írás és az önismeret pedig szoros összefüggésben állnak. Nagyon szépen kiegészítik ugyanis egymást.

Bárki, aki önismerettel szeretne foglalkozni, javaslom, először írja le a gondolatait akár napló formájában. Szerintem ugyanis nagyon gondolatébresztő és inspiráló tud lenni.

Arról nem is beszélve, hogy a szépen, kronologikusan vezetett naplók egy idő után kinccsé válnak majd a számunkra. Hiszen a napló a gondolatainkat, az érzéseinket az ...

Hogy mit is jelent számomra érzékenynek lenni egy érzéketlen világban?

Hát tömören megfogalmazva maga a pokol, maga a szenvedés.

A túlérzékeny emberek köztudottan mindent magukra vesznek, sok olyan dolgot is, amit más észre sem vesz egy adott helyzetben.

Legyen szó akár egy kritikáról, egy beszólásról, de még egy csúnya nézésről is.

Mi mindig mindent észreveszünk, sajnos.

Hogy miért sajnos?

Azért, mert ezek a dolgok aztán rendesen megborítják lelki egyensúlyunkat.

Mert ilyenkor két dolog történhet.

Az egyik, hogy konfliktusba keveredünk az igazságérzetünk miatt, a leginkább jellemző pedig az, hogy behunyjuk a szemünket és magunkat következetesen emésztjük fel.

Egyik se jó.

Főleg hogy ez a lelki tusa ...

Por lepi be most az utakat.

Ha lépek egyet, otthagyom a lábnyomom.

Talán észreveszik, hogy talán élek.

De ki tudja.

Manapság olyan vakok az emberek.

Mindent folyton lesnek, néznek, de soha semmit nem látnak meg.

Semmit az égvilágon nem vesznek észre.

Talán a por.

A por tehet minderről.

Elvakítja az emberek látását.

Ahogy lépkedek, számba veszem a dolgok alakulását.

De túl sok nézőpontom van.

Sok lehetséges út van előttem.

De legalábbis kettő az biztos.

Folytatom behunyt szemmel megalázkodva az életemet, vagy beleállok.

Beleállok mindenbe.

Beleállok saját magamba.

Nemcsak gondolkozom, hanem teszek.

Kimondok.

Felvállalom.

Elmondom, hogy nekem mi a jó.

Nem sunyiskodom tovább.

Nem ...

Körülbelül tizenkét éves korom óta írogatok történeteket magamnak, azóta írom le az érzéseimet, gondolataimat, néha írok verset vagy épp próbálkozom forgatókönyvvel, de ezt mind-mind a fiókba teszem.

A legnagyobb gyerekkori álmom volt, hogy a történeteim, a gondolataim egyszer életre keljenek valahol, valamilyen formában.

De évekig csak és kizárólag a fióknak írtam.

Azt mindig is tudtam, hogy én nem vagyok egy briliáns elme, aki valami korszakalkotó, zseniális univerzumot fog létre hozni.

Azt viszont tudtam, hogy vannak jó ötleteim és ebből a valamiből, amit csinálok, még bármi lehet.

A lényeg a lényeg, hogy egy ponton eldöntöttem, hogy elkezdek magamból valamit kiadni.

A blogolás azért is tűnt jó ötletnek, mert ...

Az évek alatt folyamatosan egyre messzebb kerültem tőled. Távolodsz, szinte alig látlak már… Tudom, valahol ez természetes is, de azért mégis fáj, hogy egyre jobban fakulnak meg az emlékeim rólad.

Amikor eldöntöttem, hogy írni fogok a kapcsolatunkról, nem különösebben háborogtak az érzelmeim. Csak szomorúságot és hiányt éreztem. Mondhatni, csak a szokásos.

Kereken 18 éve hagytál itt minket. A férjedet, a fiadat, engem, a rokonaidat, az ismerőseidet. 18 éve annak, hogy elköltöztél egy másik világba. Az én benső gyászom pedig mára már nagykorúvá vált.

12 éves voltam. Egy átlagos hétköznap este volt. Mi apával bent tévéztünk, te pedig még a konyhában maradtál mosogatni.

A problémád az alkohollal azonban már hosszú ...

Tegnap este az egyik vezetőm megint jól leiskolázott. Valamiről szóba jöttek a telefonok, meg az internet és én elmeséltem, hogy nekem jelenleg nincs mobilinternetem.

Konkrétan úgy nézett rám, mint egy ufóra.

Tudom, ez baromira  furcsának hat a mai rohanó világban, hogy valaki nincs folyamatosan net közelben.

Én is tudom, hogy ez már szinte polgárpukkasztónak számít, de ez van.

E mögött van részint technikai nehézség is, meg egy pici tudatosság is.

Mindegy, nem is magyaráztam a bizonyítványom, csak szokásosan csendben maradtam.

Aztán valami mégis egész este dolgozott bennem.

A menőség, a trendiség és a divatosság kérdése.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, én sosem tartoztam az élmezőnybe semmilyen területen.

...

Egy napsütéses márciusi napon találkoztak.

Alexa pont albérletet keresett, Tamás pedig pont egy lakótársat.

A szerencsés véletlenek nagyon jól összejátszottak.

Volt valami a levegőben aznap. Valami, ami nagyon jó és valami, ami nagyon szép.

Mindkettőjüknek megváltozott az élete azon a gyönyörűszép szerdai napon.

Még hosszú hónapok teltek el utána, mire rájöttek, hogy a másikban nem csak a lakótársat találták meg.

Az összeszokás nem volt zökkenőmentes.

Ugyan mindketten elég introvertáltak, mindketten más személyiségjegyekkel rendelkeztek.

Tamás egy iszonyúan reális, elemző alkat, aki teljes mértékig a valóságban jár, Alexa viszont egy álmodozó művészlélek, aki folyton a föld felett lebeg két centivel.

...

Nagyon érdekes jelenségnek lehettünk tanúi a napokban.

Sz. Roli 4 hónapja eltűnt a Tiktok-csatornáról.

Összeveszett a cég tulajával,  D. Kevinnel, akivel próbáltak közös nevezőre jutni, de a csörtéjük egyre nagyobb visszhangot kapott.

Nyilván mindennek az oka szokás szerint a pénz volt.

Roli a csatornáért, amit hozzá kötöttek az emberek és ő üzemeltetett, vagy egy komoly részesedést kért a cégből, vagy egy komoly összeget.

Végül 25% részesedés mellett döntöttek, ennek megünneplésére pedig azt választották, hogy a Deák-téren 2000.000 Ft-ot osztanak szét, ezer forintos címletekben.

A „rendezvényre” rengetegen voltak kíváncsiak, többségében a követőbázisukból rengeteg fiatal.

Hálaisten személyi ...

Az elmúlt pár napban sokat gondolkoztam azon a témán, hogy mit is jelent számomra a siker.

Sajnos mostanában nem alakultak túl jól a dolgaim, túlterhelt a munkám, fizikailag és mentálisan is lekapcsolódtam saját magamról.

Úgy érzem, hogy totálisan elvesztem.

Aprónak és jelentéktelennek érzem magam ebben a szemét rohanó világban.

Érzem, hogy kicsit meg kéne pihennem, kicsit le kellene lassítanom.

Mert ami most van, az egyértelműen nem jó.

Aztán kicsit elgondolkodtam, hogy pontosan mi is az, ami éppen nem jó.

Az biztos, hogy a munkabeosztásom csapnivalóan rossz és a mérgező főnökség se segít a helyzetemen.

Az alkotói energiáim elakadtak.

Igazából nem az igazi mély értékeim szerint élem az életem.

A céljaim ...

Sok-sok éven át éltem abban a hitben, hogy én bizony antialkoholista leszek. A töménynek borzalmas íze van, szinte kimarja a torkomat már a legelső csepp is. A bor nagyon savas, a sör szagától meg egyenesen undorodok. Meg aztán sörözni amúgy is férfias dolog. Gondoltam ezt akkor még tizenegynéhány évesen, a világról mit sem tudva. Aztán ahogy nőttem, cseperedtem ez a dolog is szépen lassan változni kezdett bennem.

Emlékszem arra a nyárra, amikor elballagtunk az általánosból és neki kezdtünk a nyári bulikavalkádnak. Vidéken laktunk, egy kis faluban, ahol nagy bulikat tartottak péntek esténként. Őszintén mondom, tényleg minőségi zenék voltak a körülményekhez képest. Ekkor kezdtem el bontogatni szárnyaimat párkapcsolat terén is. Addig ...